Apr 30, 2013 - Uncategorized    Comments Off

Ma csak képek, rövid szöveggel

Mivel az egyetemen, ahol nincs normális billentyüzet. Ma azoknak lesz jó, akik kevésbe szeretnek olvasni, inkább vizuális típusok…

Itt dolgozik Tyler, ö süti a browniekat… Nyamnyam:

Jó kis Yoko Ono kiállítás…

A szuper Schirn múzeumban:

Vasárnap Wiesbaden, városnézés. A kaszinó:

Az ortodox templom:

A tavasz:

Apr 26, 2013 - Uncategorized    Comments Off

Döner macht schöner…

…avagy a lefordíthatatlan dolgok és nyelvi nehézségek hete. Kezdeném talán azzal, hogy kamionok gázkibocsátásáról és az ehhez kapcsolódó EU-rendeletről szóló tudományos cikket németről angolra fordítani majdnem meghaladta a képességeimet. Az, hogy brit ÉS amerikai angolra is le kellett fordítani, szintén. Plusquamperfektes mondatokat blattolni szintén nem volt egyszerű (múlt idő az előidejűség kifejezésére….). Ekkor jött a hab a tortán. Arabon továbbra is a köszönéseket, köszöntéseket tanuljuk, már vagy fél percig tudok folyamatosan, azonban néha halvány lila fogalmam sincs arról, mit jelentenek a szavak. Németül ugyanis sok mindent tanultam, de teológiát nem annyira, így az „ő, aki ismeri a bűnbánást” frázist és hasonlókat nem igazán értettem. Nem baj, menni fog. Volt olyan németül tartott órám már a héten, ahol hozzá merte szólni a beszélgetéshez, és kifejtettem, hogy szerintem Otto Schmidt, Hitler állandó tolmácsa miért is írta meg önéletrajzát. És a tanárnéni bólogatott. Az egyetem tehát jó, és remélem ez így is marad.

Útban az egyetemre:

 

Az idő sajnos nem olyan jó, remélem ez meg nem marad így. Már el is felejtettem, miért mondtam azt 2009-ben, München után, hogy soha nem tudnék huzamosabb ideig Németországban élni. Egy magyarnak szerintem legalább háromszor annyi napos órára van szüksége, mint amennyi itt van. Nem is értem azokat, akik itt vagy Angliában akarnak dolgozni. Eső, eső, eső, felhő, eső, felhő, esőfelhő…

 Germersheim:

A héten egyébként újra középiskolásnak éreztem magam, mert a menzán éhesen olyan dolgokat is megettem, amiket nem tudtam beazonosítani többszöri kóstolás után sem. Azt nem mondanám, hogy finom volt, de étel volt, 2,20-ért…

Mi más történik? Jókat vonatozok, figyelem az embereket, rengeteget olvasok, ülök a parkban, tanulok, fordítok, futás után meccset nézek, a németeknek drukkolok, barátkozom, sétálok, és ami a legfontosabb, kiselsősként gyakorlom az arab betűket. És várjuk a látogatásokat. Jövő héten például a 81 éves nagymamánk ruccan ki hozzánk sörözni…

Apr 19, 2013 - Uncategorized    Comments Off

Egyetemi élet 2.

Az első hét véget ért az egyetemen, és nagyon sok minden történt még, amiről korábban nem írtam. Először is, a hétfői napom egy katasztrófa volt. Elkéstem az óráról, a tanár nem volt rendes, órákig vonatoztam, stb, miközben egyetlen örömöm Germanus Gyula Allah, Akbar című könyve volt. Teljesen beleéltem magam a dervisek és kalifák világába, mikor csüggedő fejjel sétáltam a folyosón, és akkor megpillantottam egy kiírást. Kezdő arab nyelvtanfolyam. Megbeszélés kedden reggel 9:40-kor. Ennyi volt, eldőlt. Kedden reggel el is indultam otthonról nem sokkal 7 óra után, fél 10-kor pedig már ott ültem a teremben, törökök gyűrűjében, és vártam a profokat. Ketten fogják tartani az órákat, arab speceseknek, egyikük a nyelvet, másikuk a kultúrát, nyelvtörténetet, ilyeneket. Az egyik egy tunéziai pasas, a másik pedig egy német professzor, aki millió helyen tanított, és hihetetlen nagy tudású. Élvezet volt hallgatni. A lényeg, hogy heti kétszer a nyelvet, egyszer pedig a történetét fogom tanulni. Nagyon nehéz, de izgalmas és vicces. Már be tudok mutatkozni, tudok köszönni, ilyenek. Jó lesz.

A többi órám is jó, izgalmas, vagy éppen halál unalmas. A német-angol fordításon blattoltunk, vért izzadtam, és átkoztam a nevem, ami miatt első voltam a névsorban, és velem kezdtük. Azért ment, és szerencsére a németek sem voltak sokkal ügyesebbek. Ez már a mesterképzésük része, úgyhogy ők azért szégyellhetik magukat :) A tolmácsok a második világháborúban című óra már Hauptseminar, azaz végzősöknek van főleg, és nagyon sok önálló munkát igényel, cserébe érdekesnek tűnik. A tolmácsok-fordítók akkori problémáival is foglalkozunk amellett, hogy a kort kicsit jobban megismerjük. Na jó, nem kicsit, eléggé elmélyedünk. Ami még jobb, hogy pár emberrel már beszélgettem, még némettel is, nagy szó. Kicsit lassan nyílnak meg. Egy szó mint száz, jónak ígérkezik ez a félév.

Az egyetem parkjában jókat lehet szunyókálni két óra között, ezt már kipróbáltam, a menza még mindig jó, a városi könyvtárban pedig tegnap kilóra lehetett könyvet venni (egy kiló=egy euró). Vettem két kiló könyvet….

Fényképek mostantól az alábbi címen, meguntam az ide való feltöltést…

http://www.flickr.com/photos/klerensz

Apr 17, 2013 - Uncategorized    Comments Off

Egyetemi élet

A héten végre elkezdődött az egyetem, mármint az igazi oktatás, így nem csak ügyintézés miatt kell tisztelemet tenni Germersheimban. Az eddigi órák között van jó és kevésbé jó is, de valamit biztosan tanulok majd mindegyikből. Erről majd még később. Amiből már most sokat tanultam, az a DB (azaz a Deutsche Bahn), mely fénykorában lehet jónak számított, de arról akkor én évekkel lecsúsztam szerintem. Kérem a MÁV-ot többet nem szidni, erre pedig engem is figyelmeztessen mindenki, ha hazamegyek. Ó, milyen messzinek tűnik, amikor 3 és fél óra alatt még 200 km-nél is többet utaztam. A lényeg, hogy itt a “bezzeg a svájci vonatok mindig pontosak” kezdetű panaszáradat hallható reggelente.

http://sphotos-b.xx.fbcdn.net/hphotos-snc7/421119_359045247460909_9718106_n.jpg

Szerencsére a vonatozás fáradalmait könnyen elfelejti az ember a Rajna-vidék eme csodás kisvárosában, ahol teljes nyugalom van, csönd, sok zöld, és persze rengeteg diák, akik között megszámlálhatatlan a külföldi. Izgalmas ennyi nyelvet hallani, bár a németek talán nem mindig osztják eme lelkesedésemet. A menza is szuper, olcsó, a rendszert is hamar megértettem (legalábbis remélem…), és úgy néz ki, gördülékenyen mennek most már a dolgok. Tervek vannak, főleg annak is köszönhetően, hogy rengeteg új hatás ér, majd kiderül, mennyi válik valóra. Sok időm van olvasni is, ezt javarészt a német vasútnak is köszönhetem, így végülis azt is mondhatnám, azért ilyen lassú, mert minél jobban szeretne hozzájárulni a szellemi fejlődésemhez…

Apr 12, 2013 - Uncategorized    Comments Off

Újra hétvége

Előtte azonban még sok-sok izgalmas dolog történt, többek között sikerült jelentkeznem órákra, és sokra be is kerültem!!!

Lesz német-angol fordításom, és többek között olyan szemináriumaim, ahol az amerikai politikai rendszerről fogok fordító szemszögből tanulni egy bizonyos John Dingfelder Stone-tól (már a nevétől is okosabbnak érzem magam….), a tolmácsok és a második világháború kapcsolatáról, vagy éppen kisebbségi nyelvekről egy japán prof segítségével. Nagyon várom már a hétfőt, izgalmas félévnek nézek elébe, remélem.

Tegnap este a GoEast fesztiválon néztünk meg egy bosnyák-német-szerb koprodukcióban készült filmet a háború hatásáról az egyénre és a kisközösségre, jó volt nagyon. Szinte teljesen tele volt a Caligari Filmszínház, ami belülről tényleg úgy néz ki, mint egy német expresszionista film. A vetítésen jelen volt a rendező is, illetve az egyik ELTE-s filmtanárom is, akit már jóval előtte kiszúrtam az utcán. Összefoglalva, csupa izgalom az élet.

Tegnap pedig végre ide is megérkezett a tavasz, úgyhogy sétáltam is egy hatalmasat a városban, van bőven látnivaló. A hétvégén elvileg még szebb idő lesz, ami jó, hiszen rengeteg felfedeznivaló vár még ránk.

Apr 10, 2013 - Uncategorized    Comments Off

Apró felfedezések, óriási kihívások

A múlt hét végéig sikerült nagyjából minden, a beiratkozáshoz szükséges papírt beszereznem, nem volt könnyű. Voltam lengyel, próbálták Törökországot EU-tagországként eladni, néztek rám tágra nyílt szemekkel, de csak sikerült. Eme események zárásaként elindulhattam a távoli Germersheimba beiratkozni hétfőn, és sikerült is, kisebb-nagyobb zökkenőkkel. A lényeg, hogy miután lecserélték a jelentkezési papírjaimra ragasztott szőke, szemüveges, Julia nevű lány fényképét az enyémre, bájos mosollyal közölte velem a hölgy, hogy semmilyen másik papírra nincs szükségem, csak amit ők küldtek arról, hogy felvettek. Hebegve-habogva dugdostam az orra alá a honlapon felsorolt iratokat, a születési anyakönyvi kivonat másolatát, az eredeti dokumentumokat, diplomákat, igazolásokat, semmi nem kellett. Nem voltam ideges…Most már csak órákat kell felvennem.

Most pedig a felfedezések. Pénteken sikerült kigyalogolnom a városból, ugyanis a háztól egy kilométerre már elkezdődik a kis kertes rész, nagyjából három-négy kilométer múlva pedig erdők, dombok. Mivel a túrabakancsomat a szüleim csomagtartójában hagytam, így nem mertem nekivágni a világnak, főleg a kiváló időjárásnak köszönhetően :) Remélem hamarosan kikerül majd valahogyan. Vasárnap magyar misén voltunk Mainzban, ami egy kis kápolnában van, párhuzamosan az olasz misével, ami pedig a templom főrészében van. Csöppet áthallatszott, de éppen ettől vált izgalmassá. A környékünk tele jópofa helyekkel, mosni pedig szembe jár a helyi maffia, kizárólag sötétedés után. Muszáj lesz kipróbálnunk a mosodát, még sosem mostam így…

Kilátás a szobából:

Apr 4, 2013 - Uncategorized    Comments Off

Wiesbaden, endlich

Három nap pakolás, pucolás, pihenés után végre eljutottam a könyvtárba az egyetemi dolgaimat intézni, és gondoltam élménybeszámolok.

Lesz GoEast filmfesztivál jövő héttől, ennek nagyon örülök. A jugoszláv film lesz a középpontban, ennek még jobban. Igaz, a szerbbel nem haladtam az elmúlt pár napban, de majd most.

Végre bejutottunk az evangélikus templomba Zsófival, ami számtalan ittlétünk során még egyszer sem sikerült egyikünknek sem. Kiderült, hogy Wiesbadenben rengeteg látnivaló van, tervezgetünk folyamatosan. Igaz, őket most a lakás jobban leköti, de azzal is szépen haladunk. Legjobb barátom tegnap a Domestos volt, ma valószínűleg a vasaló lesz… Ah, nehéz is az élet itt :)

Holnap reggel megyek Germersheimba beiratkozni, remélem minden rendben lesz. Eddig több kötegnyi igazolást és papírt küldtem el postán, holnap pedig személyesen pótolhatom a maradék raklapnyi papírt. Nem csoda, hogy Németország termeli az Európai Unióban a legtöbb szemetet.

A könyvtár gyönyörű és jó, ráadásul kiválóan mutathatók be rajta keresztül a különböző sztereotípiák. Német bürokrácia, természetesen én nem tudok beiratkozni, mivel nincsen lakcímkártyám, igazolásom, stb. Magyar kiskapuzás, Zsófi beiratkozott helyettem, én pedig lelkesen járok majd az ő kártyájával….

Képek később.

Aug 3, 2012 - Uncategorized    Comments Off

Búcsú a Baltikumtól

Véletlen volt, hogy megláttam, van egy gyönyörű hely Vilniustól nem messze, így még Rigában eldöntöttem, hogy oda mindenképpen elmegyek. Ez pedig nem más, mint Trakai, ami 28 kilométerre fekszik  Vilniustól, vonattal pedig kb 40 perc, és az Unesco része. (A jegy 6,20 egy irányba, hasonlóak az árak, mint otthon. Oh, egy litas olyan 80 forint). A reggeli vonattal mentem, ami 7:40-kor indul a főpályaudvarról, mivel három óránként járnak csak a vonatok (és még mi panaszkodunk… ), és szerettem volna kihasználni egyik utolsó napomat. A vonatról leszállva egy hatalmas tó fogadja az embert, ami ebben a korai órában még jobb volt, hiszen alig voltak emberek, inkább csak helyiek. Végigsétáltam a piacon, majd irány a vár, illetve a régi városrész.

Trakairól két dolgot érdemes igazán tudni. Az egyik nyilván a vára, ami az egyetlen olyan vár Kelet-Európában, mely egy szigeten fekszik, a másik pedig az, hogy él itt egy népcsoport, a karaimok, akikből nagyjából 5-600 van az egész világon! A karaimokat Litvánia fejedelme hozta a krími félszigetről, testőröknek, és most Trakaiban még 260-an élnek, páran Ukrajnában, illetve Oroszországban. A tatárokkal állnak rokonságban, a vallásuk azonban még érdekesebb, mivel csak az Ótestamentumot ismerik el, és a judaizmushoz áll közel, viszont arab, nem héber. A templomukat, amiből mindössze három van a világon (és én ebből tegnap kettőt láttam, igaz, kívülről), kenesának hívják, ami az arab kanisah-ból jön, azaz nem muszlim. A nevük, azaz a karaim első fele, a kara pedig héberül és arabul annyit jelent, a tanításokat olvasni. Hazzan a pap megnevezése, a rangidősé pedig Ullu Hazzan.

A ruháik gyönyörűek, ételük pedig a kibinai, amit meg is kóstoltam. Ezt Lina külön a lelkemre kötötte, ha már zeppelint is ettem (  reszelt főtt krumpli darált hússal a belsejében). A kibinai egy vastag tésztában sült darált húsos-hagymás étel, amiből fiúknak 2-3 kell, nekem egy elég volt most. Forró, vigyázni kell vele, és valami szósz van benne, ami kifolyik. Ha lenne olyan verseny, hogy ki tud undorítóbban kibinait enni, biztos megnyerném.

Lényeg a lényeg, hogy miután nagyon érdekeltek a karaimok, úgy gondoltam elmegyek a karaim történeti múzeumba. Kevésszer adódik olyan, hogy a kedvemért nyitnak ki egy múzeumot, most ez történt. A turisták nagy része a várba megy, meg eszik egyet, aztán indulnak tovább, így egyedül élvezhettem a kiállítást. Nem így a várban, ahova ugyan odaértem nyitásra, így akkor még elviselhető volt az embertömeg, de ez hamarosan megváltozott, és fényképező ázsiaiak, valamint üvöltöző oroszok között próbáltam nem pánikrohamot kapni J

A belépő egyébként elég drága, 14 litas, és nincsen tanárkedvezmény, cserébe lehet külön fizetni fotózásért… Nekem sok kiállítás tetszett, mert érdekelnek ezek a dolgok, de szerintem nem érdemes bemenni, mivel kívülről szebb, és picit csalódás. A pénzből inkább barna sört kell venni, ami szintén litván, de nem olyan szörnyű, mint amit első nap ittam, sőt! Trakai egyébként volt Litvánia fővárosa, réges-régen, jóval később lett Vilnius. Kaunas is volt a főváros.

Ó, találkoztam a német fiúkkal, nagyon megörültünk egymásnak, körbe is sétáltuk a várat együtt, meg adtam nekik pár tippet, ők tegnap este mentek Rigába. Aranyosak voltak, de valószínűleg őket sem látom többet. Bár ki tudja. Mindenesetre megdicsértek, hogy mennyi mindent tudok. lenyűgöztem őket történelmi, irodalmi és kulturális ismereteimmel…

Miután kisétáltam magam, napoztam és ettem, elindultam vissza Vilniusba, ismét vonattal. Elég nehéz egyébként úgy elboldogulni, hogy semmi nincsen sehol kiírva nagyon más nyelven, de a vonaton legalább kiírták az állomásneveket. Visszaérve elkezdtem mászkálni a városban, majd átsétáltam a Nerus másik partjára, megnézni a másik kenesát, illetve egy negyedet, ahol kis faházak és modern irodaépületek váltják egymást. Lina szerint egy tök normális ház errefelé 1-2 millió litas körül van!

Végül találtam egy kis magyar vonatkozást is, igaz, ezt arrébb:

 

Lina és Linus annyira rendesek voltak egyébként, hogy úgy döntöttem, veszek nekik egy Magyarország útikönyvet, mert nagyon szeretnének egyszer eljönni, főleg utánam… Nos, ez lehetetlen. Szlovákia van, és az összes körülöttünk lévő ország Romániát kivéve, de rólunk nem is kaptak a boltok. És nem egyben voltam. Jó, akkor megpróbáltam bort keresni, mert azt is szeretik. A huszadik boltban találtam Tokaji furmintot, nagyon megörültem, bár azon röhögtem, hogy kétféle magyar bort lehetett kapni, ezt, illetve Weinachts Glühweint. Hmm, ha nem csal emlékezetem, ezek mintha német szavak lennének… Mindenesetre a bornak nagyon örültek, meg is ittuk a vacsihoz, ami szuperfinom búcsúvacsi volt. Fél 10kor könnyes búcsút vettünk egymástól, megbeszéltük, hogy még biztosan találkozunk, és mondták, hogy mehetek hosszabb időre is, majd elindultam az állomásra. A csomagom baromi nehéz mostanra, de már nem sok van hátra.

Ez valószínűleg az utolsó bejegyzés, így össze kellene foglalnom, nem? Azt nem tudom eldönteni, hogy melyik ország volt a „legjobb”, de a szaunát imádom, a litván vendégszeretet volt a legjobb (a finneket leszámítva), Tallinn volt talán a legszebb, plusz a tenger sokat dobott rajta, Rigában pedig a lakás volt hihetetlen, amiben laktam, valamint a házak homlokzata. Árban északról lefelé halad, zárkózottságban azonban hasonlóak. Jó egyedül utazni, nem kell izgulni, és rengeteg emberrel lehet találkozni, ahogyan az a blogból is kiderült. Szóval jó volt J

Aug 3, 2012 - Uncategorized    Comments Off

Ismerkedés Vilniusszal

Reggel korán kelés, és fél nyolckor indulás is, ki munkába, ki várost nézni. Egy jegy két litas, azaz nagyjából 160 forint, ez nem is vészes. Természetesen amint beértem a városba, rá pár percre elkezdett szakadni az eső, de pont védett helyen voltam, gondoltam megvárom. Hamar elállt, is innentől kezdve gyönyörű volt az idő egész ittlétem alatt. először a volt KGB-székházba mentem, ahol most egy szuper kiállítás van, és sok minden olyan állapotban, ahogy anno otthagyták. Megrázó volt párszor, hasonló a helyzet, mint Lettországban, itt is a lakosság harmada meghalt vagy eltűnt.

A múzeum után siettem a délben kezdődő ingyenes városnézésre, ismét egyetemisták által szervezett, ami sokkal szuperebb volt, mint a tallinni, ugyanis mindössze kilence voltunk, és a harmadik óra végére egész jól összebarátkoztunk.  Az elején bemutatkoztunk egymásnak, én voltam az utolsó, és ez érdekes volt nagyon.  Volt egy montreáli pár, két német srác, egy kolumbiai fiú, egy angol srác, egy osztrák nő, egy ausztrál csaj meg én, és amikor mondtam, hogy magyar vagyok, a csaj teljesen odavolt, merthogy még soha nem vett részt magyar a túráján, pedig egy ideje már csinálja. Vicces, hogy pont a magyar kuriózum ilyen emberek között…

A vezetés szuper volt, főleg turisták által kevésbé látogatott helyekre mentünk, és sok mindent megtudtunk Litvániáról. Például azt, hogy a sárga  napot, a zöld a természetet, a piros pedig a vért jelenti a zászlójukba, ebből a nap igazán érdekes, mivel télen mínusz 30 fok is lehet, és április végéig, május közepéig fűtenek. Ja, itt is van szauna, meg persze vodkáznak, így melegítik magukat.

A vezetés után Uzupisbe mentem, ami egy szabad állam Litvánián belül, saját miniszterelnöke, elnökei, hadserege, útlevele van. Van saját alkotmánya, mely szerint ha kedved van, legyél boldog, ha pedig ahhoz van kedved, legyél boldogtalan. Három szabályt kell betartania annak, aki belép a negyedbe. Mosolyogni kell (ezzel is megkülönböztetik magukat az itt lakók egy átlag litvántól…), autóval 20 a sebességhatár, és állandóan nyitott szemmel kell járni, a művészeti alkotásokat befogadva. Litvánia szabadságának elnyerésekor ebben a negyedben tüntettek rengetegen, blokádokkal körülzárták, és a tüntetők között számos művész volt, ők alapították a negyedet. Hihetetlenül jó a hangulata, van egyfajta varázsa.

Felsétáltam a Geminidas-dombra, itt található a várrom, már amennyi megmaradt belőle, ez pedig csak egy torony. A kilátás innen is szép, és utazásom alatt itt hallottam másodszor magyar szót. Rengeteget sétáltam még utána, voltam a katedrális téren, ami monumentális, körbefordultam háromszor a kívánó kövön, amit előtte persze meg kellett találni. Innen indult anno az a kétmilliós emberlánc, ami összekötötte Vilniust Tallinnal. Hét óra körül indultam haza, kissé kimerülten, de szép élményekkel. „Otthon” Lina vacsorával várt, pizzát sütött. Hihetetlen. Majd hamar kidőltünk mindannyian.

Litvánia áll egyébként talán a legközelebb hozzánk, már ami a gazdaságot, a városképet, az életet illeti. Ezen az országon jobban látszik a szovjet hatás, mint Észtországon és Lettországon, és bizony nem állnak túl jól, de próbálkoznak. Érdekes, hogy az idősek egyáltalán nem mosolyognak, úgyhogy igaz, amit túravezetőnk és házigazdáim is mondtak, viszont a fiatalok már mások. Mindenesetre nem az a mosolygós ország, úgyhogy itt is idiótának néztek, amikor mosolyogva mentem az utcán.

Jul 31, 2012 - Uncategorized    Comments Off

Érdekes egybeesés

Kiszámoltam, hogy a tallinni és a rigai buszpályaudvar között 318, míg a rigai és a vilniusi buszpályaudvar között 317 km távolság van. Azaz lehetséges, hogy ha az épületek másik felétől nézzük, azonos a távolság a Balti-országok fővárosainak buszpályaudvarai között. Just sayin’.

Litvánia egyébként lapos ország, viszonylag, és rengeteg kereszt van az utak mellett, a kereszteződéseknél, ez az egyetlen igazán vallásos Balti-ország, katolikusokkal. Közeledem Lengyelországhoz, érződik.

Igen, fáradt vagyok, nem volt elég a négy óra alvás. A buszon sem sikerült, mivel egy őrült lett volt a buszsofőrünk, van is kék foltom, akkorákat fékezett! Szerencsére azért épségben megérkeztem, és a csomagommal elindultam felfedezni a belvárost. Kicsit csak,persze. A belváros így elsőre látásra gyönyörű, és nincs messze az állomástól. Egy buszjegy egyébként két litas (1 litas kb 80 forint). Rengeteg a troli, de itt sincs metró, minek is mondjuk. Ebédeltem, valami krumplis palacsintát hússal, meg szósszal, állítólag hagyományos litván étel, meg ittam egy pohár sört. Ha a finnek a Lapinkultát rénszarvaspisinek nevezik, vajon milyen jelzővel illetnék ezt a sört?

Hatkor találkoztam Linával a pályaudvaron, most három napig ők lesznek a házigazdáim. Lina ugyanis a párjával, Linasszal lakik együtt. Tündériek, hihetetlenül. Egy panelrengeteg közepén élnek, trolival 15 perc a belváros, és főztek vacsit, ittunk bort, kóstoltam litván sajtot és kolbászt, szóval tényleg aranyosak. Tusoltam is egy jót, amire mostanában annyira azért nem volt lehetőségem, vagyis csak korlátok között. Beszélgettünk sokat, zenéről, ételekről, politikáról, utazásról, öngyilkossági rátákról. Linast nagyon érdekelte minden, ami politika és történelem, elég sokat tud is a történelmünkről, ami azért is vicces, mert informatikusnak tanult, a középsuliban pedig nem nagyon volt szó Magyarországról. Érdekes dolgokat mesélt ő is Litvániáról, Lina pedig az utazásairól.

Holnap korán kelés van, mert ők mennek dolgozni, én pedig megyek velük. A térdem egyébként szépen gyógyul, már nem fáj és húzódik, és egész szép. Lassan elkezdhetem lekapargatni :)

A szebbik része:

Pages:123»